Menü Bezárás

eRubik – az érintős Rubik-kocka

colorAz eRubik egy elektronikusan működő Rubik-kocka, mely az eredetihez hasonlóan játszható, azonban itt a forgatások nem mechanikusan, hanem vizuálisan történnek, a vezérlés pedig érintéssel működik.

Készítette: Pokornyi Balázs

A tervezés egyik legfontosabb szempontja az volt, hogy az egész kocka NYÁK-okból épüljön fel és méghozzá ugyanolyanokból. Így az egész “kütyüt” 6db négyzet alakú NYÁK alkotja, mely a szükséges áramkör hordozófelülete mellett a külső borítást is adja. A kocka mind a 6 oldalán 9-9db RGB-led helyezkedik, melyek által megjelenített színek mutatják a jelenlegi állást. Emellett megtalálható minden oldalon 9db touchpad, amik a NYÁK-on elhelyezkedő rajzolatokból vannak kialakítva és kapacitív elven működnek.

realAmiatt hogy az oldalak nem egymástól függetlenül működnek, szükség volt valamilyen belső kommunikáció kialakítására is. Mivel nem szerettem volna a kocka belsejébe felesleges vezetékeket, ezért az oldalak csatlakozásainál kellett a kommunikációs vonalat átvinni, ami szintén érdekes kihívást jelentett, azáltal, hogy csak egy fajta NYÁK-ot szerettem volna. A felépítésből adódóan a legpraktikusabb megoldásnak az bizonyult, ha az oldalak csak “egyszerű érintőkijelzőként” működnek és egy dedikált mikrokontroller végzi a tényleges adatfeldolgozást és vezérlést. Ennek a megoldásnak az egyik nehézsége azonban az 54db térben elhelyezkedő érintőfelület adataiban való gesztuskeresés, illetve azoknak a megfelelő forgatáshoz rendelése volt. Így viszont lehetővé vált oldalak közötti gesztusok detektálása is. Az eszközben helyet kapott egy akkumulátor is, melyet az egyik sarkán található USB csatlakozón keresztül feltöltve akár órákon keresztül küzdhetünk a kocka kirakásán. nyitott_rubik

Az eszközt az “Önálló laboratórium” című tárgy keretei között kezdtem el fejleszteni, melyhez leadott jegyzőkönyv itt elérhető:

Rubik dokumentáció

Az első körben elkészült kocka azonban, még nem bizonyult tökéletesnek, illetve időközben sok továbbfejlesztési ötletem adódott. Így hozzáfogtam a továbbfejlesztéséhez, illetve a hiányzó funkciók befejezéséhez. Ezek során fejlesztettem az érintésérzékelésen, érintésgesztusok felismerésén, implementáltam a kódban, hogy az eszköz ki-bekapcsolható legyen. Elkészültek az állás mentésére szolgáló függvények, a vezérlőpanel újabb funkciókkal bővült: csipogó, gyorsulásmérő, táp átalakítása. Az akkumulátormenedzsment rész is átalakult, melynek keretében lehetőség van akkufeszültség pontos mérésére, tápágak kapcsolására, akkutöltés figyelésére, stb. .

color

Az így elkészült részek mellett is még számos továbbfejlesztési lehetőség van az eszközön, illetve egyes funkciók működésén is lehetne még javítani, amit a jövőben tervezek megtenni.

Az érintős Rubik-kockával indultam a 2016-os Schnell László Műszer- és Méréstechnika Alapítvány Kütyü pályázatán, ahol első helyet értem el. 

Related Posts